Ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, nem csupán cselekednünk kell, de álmodnunk is.

Anatole France
Szoftverfejlesztés

Társaságunk egyedi, naprakész, innovatív informatikai rendszerek tervezését, kivitelezését, bevezetését és üzemeltetését végzi pénzintézeti és vállalati szektor számára egyaránt. Rendelkezünk kis- és középvállalatok számára kialakított vállalatirányítási rendszerrel, döntéstámogató rendszerekkel, elektronikus kereskedelmi rendszerekkel, gyártás tervező és irányító rendszerekkel, valamint követeléskezelő rendszerrel, de megvalósítunk minden egyedi elképzelést.

Fejlesztésünkre jellemző, hogy a vállalkozás tevékenységének, céljainak megismerése után részt veszünk a rendszer megtervezésében, a követelményspecifikáció kialakításában. Modelleket, képernyőterveket készítünk, a fejlesztést csak ezután kezdjük el. Rendszereink teljes körűen dokumentáltak, fejlesztő specifikáció, adatbázis terv kerül létrehozásra annak érdekében, hogy a későbbiekben más fejlesztői kapacitással is módosíthatóak legyenek rendszereink. A fejlesztést követően minden esetben oktatást tartunk a felhasználók számára, majd az üzemeltetés során is folyamatosan rendelkezésre állunk a felhasználói kérdések, problémák megoldására.

A fejlesztés során a feladattól függően kerül kiválasztásra a megfelelő hardver és szoftver környezet. Az alkalmazások implementálása során a piaci elvárások és szakmai trendeknek megfelelően történik az eszközök felhasználása. A külső forrásból származó kiszolgáló programok, komponensek és egyéb a rendszerbe integrált elemek gyártóival és szakértőivel napi kapcsolatot ápol csapatunk.

hp ibm oracle microsoft linux sap

Online rendszereink esetén lehetőséget biztosítunk, hogy saját szervparkunkon fusson üzemelhessen az alkalmazás, de külső hardver környezet kialakításában is segítséget nyújtunk.

Termékeink
  • e-Nest Vállalatirányítási rendszer

    Az e-NEST kifejezetten kis- és középvállalkozások számára kifejlesztett, vevő és logisztika orientáltságú integrált vállalatirányítási rendszerünk.

    Támogatott folyamatok:
    • vevő ajánlat, megrendelés, visszaigazolás, számlázás;
    • szállítói megrendelés, visszaigazolás, számla rögzítés;
    • logisztika (készletezés, leltári bizonylatok, szállítólevél, leltár);
    • termelésprogramozás, termelés;
    • riportok, utókalkuláció;

    A rendszert Megrendelőink folyamataira szabottan fejlesztjük ki. A rendszer használható helyi hálózaton, vagy internetes portálon keresztül.

  • e-kereskedelmi rendszerek

    • klasszikus WEB shop B2C viszonylatban;
    • kapcsolat a raktárkészlet nyilvántartó rendszerrel;
    • Díjhátralék-kezelő rendszer (beszedés, behajtás);

  • Klaszter-szoftver

    Klaszterek számára fejlesztett szoftverünk több azonos vagy kiegészítő tevékenységet folytató társaság számára kínál megoldást a közös megrendelések, illetve közös beszerzések kezelése területén. Segítségével biztosítható a klasztertagok együttműködése rendszerbeszállítások esetén megőrizve az egyes tagok gazdálkodásának önállóságát. A rendszer alkalmas a közös és elkülönített partner- és terméklisták kezelésére.

  • Digitális Irattár

    A papír alapú dokumentumok elektronikus tárolásának lehetősége. A szükséges levelek, szerződések, számlák másodpercek alatt elérhetővé, letölthetővé válnak függetlenül attól, hogy tegnap vagy 8 évvel ezelőtt érkezett Önhöz az adott dokumentum.

  • Követelés-kezelő rendszer

    Követeléskezelő rendszerünk a saját vagy vásárolt lakossági követelések behajtását támogatja.
    • felszólító levelek küldése;
    • telefonos behajtás (call-center);
    • személyes behajtás;
    • jogi behajtási eljárás (fizetési meghagyás, végrehajtás, peres ügyek kezelése);
    • részletfizetések kezelése;

    Lehetőségeket biztosít a behajtási tevékenység visszamérésére rugalmas lekérdezések, kész riportok, illetve speciális funkciók használatával.

  • Egyedi szoftverek

    Vállaljuk Megrendelőink alkalmazásban lévő ügyviteli rendszereire épülő vagy más rendszerekhez kapcsolódó egyedi szoftverek fejlesztését.

    • kalkulációs szoftverek;
    • döntéstámogató rendszerek;
    • beszámoló rendszerek;
    • elemző rendszerek;
    • kontrolling rendszer;
Referenciáink:
  • MOL Nyrt.
  • DHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
  • SOTE II. számú Gyermekklinika
  • KOBE
  • BIOPACKPRO Csomagolástechnikai Projekt Kft.
  • AKTAPAKK Ügyviteli Szolgáltató és Logisztikai Kft.
  • Omnipack Nonprofit Kft.
  • ManOpen Irodatechnikai Kft.
  • CLB Packaging Csomagolástechnikai Kft.
  • Bázis Trade Kft.
  • celltech Paper Kft.
  • SIBO Bt.
  • Press-Pic Kft.
  • Temmel Kft.
  • Nativa Kft.
  • Pilács Bt.
  • Napos Oldal Szabadidősport Egyesület
  • Raft Action Kft.
  • Zipline Kft.

Natural Systems Kft.
Székhely: 1141. Budapest, Tarsoly u.9.
Telefon/Fax.: +36 1 221 3836
Telephely cím: H-6758 Röszke, Felszabadulás u. 193.
e-mail: info@natoralsys.hu

Kövess minket
FACEBOOK-on!